Hamvas Béla - nyelvek

Olvassak Hamvas Bélát, mondta a masszőr nő, mikor a műtétem után látta, megroppantam lelkileg. Tetszenek érteni, nem tudós barátaim, kollégáim közül valaki, nem egy filozófus, nem egy irodalmár! Elolvastam a Scientia Sacra mindkét kötetét. Nagyon tetszett, bár nem könnyű olvasmány. Aztán elkezdtem feldolgozni a magam számára. Kijegyzeteltem a legfontosabb, legérdekesebb részeket. Majd igyekeztem a lényeget kiemelő összegzést készíteni belőle. Mire kész lettem vele, rájöttem, hogy valami teljesen felesleges és hiábavaló munkát végeztem. Ugyanis Hamvas műve - mint minden komoly filozófiai alkotás - eleve rendkívül tömör, lényegre törő, szinte minden mondata része az általa felépített elméletnek. Ezért nehéz olvasmány, a rengeteg forrás hivatkozás ezt csak formailag nehezíti tovább. Magam számára természetesen nem volt felesleges a munka, de másoknak az eredeti olvasását ajánlom jó szívvel. Mindezek ellenére, néhány önmagában is érdekes 'kivonatot' megosztok olvasóimmal. A használt terminológiát külön nem magyarázom.

Az őskori könyvet szutra-stílusban írták. A szutra szanszkrit szó, grammatikailag csaknem összefüggéstelen szavakból álló rövid mondat, csaknem rejtvény. Szógyökökből álló titkosírásnak is nevezhető. Az összefüggést az olvasónak kell megtalálnia. A feljegyző a szavakat úgy használja, mint a jelképeket. (Ezért az őskori India vagy Irán szavakkal írt könyve a jelekkel írt kínai könyvtől, a hieroglifákkal írt egyiptomi papirusztól, a kőbe vésett babiloni írástól vagy a mexikói azték, a perui csomózott kiputól lényegében nem különbözik.)

A szutra-stílus abban az időben keletkezett, amikor a szájhagyomány még élt, de a hagyományt a Mester írott jelekkel is továbbadta. Az, ami most könyv, eredetileg nem volt egyéb, mint az egy hosszú és a két rövid (jang és jin) csontpálcikák nyolcas csoportjának kombinációja. A csontpálcikák jelzette képek és jelentések írásba való foglalása forradalmi tett volt, s ellene a kínai szellemi kaszt nagy része a végsőkig tiltakozott. Ez volt a történeti idők nagy válságai közül az első. A szutrában a szavak látszólagos összefüggéstelenségének mágikus érintése van. Tömörségben, súlyban, komolyságban és erőben a szutránál többet írott nyelv adni nem tud. A szutra nem fogalom és nem kép, tehát sem az értelmi tudáshoz, sem a mítoszhoz semmi köze sincs. A szutra elemi metafizikai érintés, amely felébreszt. Ez az Élet Mesterének közvetlen érintése.

A legtöbb esetben a szutra, akárhány szóból áll is, a teljes mondatnál egy szóval kevesebb. Ha a felriasztáshoz hat szó kell, csak ötöt mond ki. A hatodik a kulcs, amit vagy a Mester ad meg, vagy meg kell találni. A szutra legmélyebb tartalma mindig metafizikai és abszolút. A mitikus tartalom, a kép már másodrendű. Az ésszerű értelem pedig harmadrendű. Grammatikája pedig egyáltalában nincs. Néha úgy hangzik, mint a jóslat, néha mint a hallucináció.

Az őskori könyv modern európai nyelvre lefordíthatatlan, mert az őskori könyv szavai az európai nyelvekből teljesen hiányzanak. Az őskori nyelvek egyetemes jelrendszerek voltak, az európai nyelvek pedig az individuális Ének kifejező eszközei.

Európában ma az egyetemes jellegű és jelentésű szavakat kivétel nélkül minden nyelvnek az utolsó két univerzális nyelvből, a görögből és a latinból kell átvennie. Ezen a két nyelven a hagyomány univerzális szellemisége kifejezhető. Az európai nyelvek ezt a képességüket elvesztették. A reneszánsszal a latin nyelv helyébe az univerzális tartalmak megjelölésére alkalmatlan nemzetiségi nyelvek léptek. Minél régibb a nyelv, annál metafizikaibb. Ha nem így lenne, nem lennénk kénytelenek minden univerzális szavunkat a kínai, a szanszkrit, a görög, a latin nyelvből venni.

A latinban az archaikus nyelvek rejtett, végtelen képessége az összes lehetséges dolgok megjelölésére még megvolt. Az univerzalitás a görögben még fokozottabban élt. A metafizikai kép- és értelemgazdagság a szanszkrit és kínai nyelvekben még ennél is fokozottabb mértékben él. Az európai nyelvek a latinhoz és göröghöz viszonyítva olyanok, mintha ezek lennének a civilizált, művelt és szellemi kaszt nyelvei, román és germán utódaik pedig tájszólások. Csaknem konyhanyelvek. A nyelvek közül a legtöbb idealitás a szanszkritban van. A görög a világtényeket a maguk abszolút voltában, más szóval egzaktul meg tudja nevezni. Amit a görög megjelöl, az jelképszerű.